sportmenedzserek
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kommunikáció2.2

Sportszervezők és a sajtó munkája kiegészítik egymást! A sportszervezők szempontjából fontos a megnyerésük, ugyanis munkánk során sokat segíthetnek.

Mindenképpen kell: ismerni a hazai és külföldi sporttal foglalkozó sajtótermékeket, szervező rendszerezi az információkat, sikeresen működtet weboldalt, gyors, könnyen kezelhető szerkezetet alakít ki és fel kell tudni használni a közösségi portálokat és sport blogokat.

 

Sajtóval való találkozás: rendezvények, sajtótájékoztató, közönségtalálkozók,

 

Rendezvényszervezés – pénzbe kerül, fontos a költségek figyelembe vétele!

Ankét – találkozók, kötetlen jelleg, nincsenek szigorú, előre lekötött programok, vitával lehet egybekötött, de ott jelen kell lennie moderátornak, aki vezeti és irányítja a vitát.

Audio konferencia – vizuális tárgyalás

 

Bál – nagyszabású, étkezéses, zenés, táncos, ünnepi alkalom, dress code, lehet ültetéses, vagyis angol vagy francia rendszerű.

Bankett – étkezéses, zene nem kötelező, alkalomhoz kötött, kisebb vagy közepes létszám, nincs szigorúan kötött program, köszöntőbeszédek és pohárköszöntők: alkoholos koccintás rövid bevezető beszéd után, mindig szigorúan SZÁRAZ FEHÉR bor!

Bemutató – első prezentálás

Börze – nagy mennyiségben való értékesítés, kiárusítás

 

Előadás – tudományos élet, téma bemutatása

Estély – ünnepélyes alkalom, valaminek, valakinek a tiszteletére rendezik, táncos, zenés, étkezéses esemény, általában van dress code

 

Fesztivál – több napos rendezvénysorozat, változatos, heterogén esemény

Fogadás – valakinek, valaminek a tiszteletére, nincs kötelező zene, tánc, étkeztetés: csak rágcsálni való és alkohol.

Álló: maximum 30 perc, pezsgőt szolgálnak fel

Koktélparty: lehet kevéssé formális, dress code

Gardenparty: még kötetlenebb, szabadtéri, de legyen fedett terület is, tűsarkú nem ajánlott

Ültetett: étkeztetéses, hosszabb időtartamú: 1 óra – 1 óra 30 perc, konfliktusmentesítés a vendégek között az ültetés miatt fontos

Fórum – egy adott ügy megbeszélése a nyilvánosság előtt, moderátornak jelen kell lennie!, előre készülni kell rá és érdemes válságforgatókönyvet írni, fontos, hogy mindenki kapjon szólási lehetőséget.

 

Gála – műsoros szórakoztató est

célja: könnyed együttlét, jótékonyság, közönség passzív

oka: évad, szezon, verseny zárás, jótékonykodás

 

Happening – kötetlen összejövetel általában egy központi témával

 

Jamboree – kötetlen, szabadtéri találkozó, célja együttlét és szórakozás.

 

Karnevál – zenés, táncos, álarcos, jelmezes esemény, pl.: Velence – i karnevál

Kerekasztal beszélgetés – meghívott előadók egy adott témáról szóló vitája a nyilvánosság előtt lebonyolítva.

Konferencia – adott kérdés megvitatása egy bizonyos körnek vagy szakmának rendezett előadások, beszélgetések és vitasorozat, célja információcsere

Kongresszus – magas pozíciókban lévők találkozója, a tudományos, szakmai, közigazgatási, politikai terület fontos eseményei.

 

Munkacsoport – cégen belüli vagy cégek közötti, pályázatokra lehet létrehozni, adott probléma meghatározása és megoldása a feladata, szoros határidő mellett, konkrét javaslatokat kell tenniük, jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet el kell küldeni mindenkinek, előnye egy problémára több nézőpont van, személyes megjelenések, konkrét feladatok megjelölése fontos, számonkérés.

 

Party – társas, zenés összejövetel, kisebb vendéglátással, kötetlen esemény

 

Összejövetel – megbeszélés vagy gyűlés

 

Sajtóreggeli – reggelivel egybekötött sajtótájékoztató, 9 – 10 körül, szűkebb körű, válogatott vendégkör lehet jelen rajta.

Sajtótájékoztató – széles vendégkör, célja információ szerzés, adás

Menete: regisztráció – 30 perc, ültetés, köszöntő, bemutatás, tájékoztató, kérdezés – 30 perc – nem árt ha van beépített ember

 

Szakvásár – termék egy szakterületnek bemutatás és eladás

Szponzorált utaztatás – új termék megismertetése, termék eladás ösztönzése

 

Termékbemutató – kereskedelmi cél, vásárlás, fogyasztás

 

Vándorgyűlés – minden évben más helyszín, de a téma azonos

Vásár – értékesítés, kiállítással egybe lehet kötni

Vitacsoport – álláspontok ütköztetése, jegyzőkönyv nincs.

 

Rendezvények helyszín szerint: szabadtéri: fiesta, fesztivál, zenés események;

zárt téri: lakossági fórum, szakvásár.

Étkeztetés : bankett, fogadások, díszvacsora;

nem étkeztetés : lakossági fórum, ankét, fesztivál, ha nem gasztronómiai.

Vendégkör : szakmai: Hoventa – vendéglátás;

laikus: pálinka, bor fesztivál, Lakásvásár.

Téma : szakmai elmélet: konferencia, kongresszus

termék eladás, bemutatás: bemutató, vásár, kiállítás.

Cél : értékesítés; nem értékesítés.

vendégkör mérete : szűk: termékbemutató, fórum, ankét, találkozó;

nagyközönség: konferencia, kongresszus, fesztivál, kiállítás, vásár.

Dress code : van: bál, estély, fogadások, koktélparty;

nincs.

 

Szervezés

Rendezvény előtt: hol, mikor, mit, kapacitás – mennyi humán erőforrást igényel, feladatok, felelősség, határidő, helyettesek, elérhetőségek – cím, telefonszám, faxszám, email cím, meghívott vendégek, kapcsolattartó, elérhetőség, vendéglátás, értékesítésnél – házipénztár, nyugta, számlatömb, váltópénz, pénzkezelési végzettséggel rendelkező alkalmazott, költség – előkalkuláció, check list – ellenőrző lista; újságírók meghívása – sajtólista: lap, tv, rádió adó neve, szerkesztőség neve, rovat címe, telefonszáma, email címe; meghívók elküldése 3 héttel a rendezvény előtt; ellenőrzés: meghívó küldés után azonnal, 1 héttel a rendezvény előtt, 2 -3 nappal vagy 1 nappal előtte is, regisztráció, sajtólista frissítése, visszaellenőrzés, archiválás; a sajtós kollégáknak rendszeres anyagok küldése, ami szerkeszthető vagy nem szerkeszthető – megjelölendő.

 

 

Sajtóközlemény: az a kiadott írásos anyag, amely publikálható – közzé tehető különböző sajtótermékekben. Fotó küldhető, de ne legyen sokkoló, a mérete maximum egy A/4 – es oldal legyen. Ha szöveges, akkor is maximum egy oldal, 12 – es betűméret, Times New Roman betűtípus, kiadó legyen megnevezve, emeli a presztízsét, ha valaki nyilatkozik benne.

MTI – Magyar Távirati Iroda pénzért megjelenteti. Ha nemzetközi horderejű az ügy, akkor érdemes a nagyobb külföldi ügynökségeknek is megküldeni.  

 

 

Sajtóismeret

Mi a média? (tévé, rádió, nyomtatott, online) szerkesztők, újságírók, hírszolgáltatásra, tájékoztatásra szakosodott cégek összessége.

4 hatalmi ág => tv, rádió, print – metropol, hvg, online – net => dolgozói a médiamunkások => média feladata: tájékoztatás: közérdeklődésre számot tartó ügyek közlése; ellenőrzés: bíróság, Parlament, rendőrség.

 

Újságíró információ átadásra használható.

Online újságírás alapja a print sajtó.

Vizuális elemek kapcsolhatók a tartalomhoz vagy nem: nem kapcsolható a rádiónál, csatolható a printhez, online-hoz, tv-hez – jó kép a kiindulópont.

 

Nyomtatott: hol jelenik meg, területileg hova kapcsolható – regionális, megyei, városi, kerületi, országos, helyi; gyakoriság – éves, féléves, negyedéves, havi, heti, napi; betöltött funkció, tematika – politikai, gazdasági, kulturális, sport; szeriőz – komoly – klasszikus – Magyar Nemzet, HVG, bulvár – blikk, bors, női, férfi magazinok; finanszírozás szerint – támogatás nélkül, reklámbevételek – Népszabadság, metropol, civil, szakmai újságok, alapítványi – Képmás – vegyes támogatási forma forma, reklámbevételek.

 

Piaci és civil sajtótermékek között óriási különbségek vannak.

Piaci célja a profit, dolgozói fizetést kapnak, a civilnél önkéntesek dolgoznak, profitra tehetnek szert, de azt visszaforgatják a tartalomba.

 

Előnyök, hátrányok – elévülés

Presztízs: civilek és hirdetők rangsora: 1.nyomtatott; 2.tv; 3 – 4.rádió, online.

Befolyásolja a reklámozást, hogy a hirdetés hol jelenik meg.

Közösségi portálok használata – magyarok vezetők a facebookon eltöltött órák számában!

Mennyi ideig marad aktuális az információ?

Presztízsérték elévülési szempontból: 1.napilap, tv – Magyarország vezet, 2.havi, hetilap, 3.online – alacsony, legfrissebb.

Magyarországon a tévé presztízse nagyobb, mint Európában.

Tematikus sajtó termékek: női lapok.

Magas presztízs, célzott közönség, de kicsi olvasótábor – szakmai lapok, folyóiratok, sportágak szaklapjai.

Online portál – kicsi közönség, kicsi szórás, ritka az egy témás.

Hozzájutás módja – terjesztés: nyomtatott – klasszikus mód – előfizetés, lapterjesztő hálózaton keresztül való megjelenés – Inmedio, Relay, VIP címzetteknek kiküldött lapok.

Ingyenes vagy áras: ingyenes nem nagyon megbecsült, áras megbecsültebb.

 

Belső meghatározottság – Oké – táblázat

Oké – Oké

kompromisszum kész, megoldásra törekvő kommunikáció, rugalmas, toleráns, bizalom fontos, kölcsönös előnyök, hosszú távú együttműködés a cél.

Én Oké – Te nem

rugalmatlan, intoleráns, nincs bizalma a másikban, korlátlan hatalomgyakorlás, agresszív, hatalmas önbizalom, kontroll hiánya.

Nem Oké – Oké

passzív, visszahúzódó, támadásokra sem reagál, saját magában nem bízik, másikban túlságosan, nehezen vagy egyáltalán nem kezdeményez, sok mindenért saját magát hibáztatja, önbizalom erősítése.

Én sem – Te sem vagy Oké

manipulatív, bajkeverő, senkiben nincs bizalma, pletykás, konspirációk, másokkal foglalkozik, nem mond ki semmit, bábozik, szereti a tisztázatlan, kétértelmű helyzeteket, kétes helyzeteket kijátsza.

 

Csoportdinamika: passzívabb, agresszívabb típusok, vegyesek – asszertívak, bajkeverők, kivételek, szituációtól függök.

 

Kommunikáció: agresszív: szavak, hang, non – verbális kommunikáció erős, belép a személyes körbe, szúrós tekintet, előre szegett fej, beszédbe sokszor közbevág, befejezik más helyett a mondatot, igyekeznek minél több helyet kitölteni a térben, érzelmek kimutatása.

Manipulatív: ritkán mond határozott igent vagy nemet, nem akar elköteleződni, szereti a töltelék szavakat, paneleket, közhelyeket, hárít, viselkedés: nem néz a másik szemébe, mindig pásztáz, nem feltétlenül akar domináns helyzetbe kerülni, rejtőzködik, nem feltűnő gesztusok, szituációtól függő viselkedés, hanghordozás.

Passzív: keveset beszél, bizonytalan amikor véleményt kell mondani, nem akar magától helyzetket teremteni, alkalmazkodik, elsőre kellemetlen, nehéz elfogadni, kerüli a kezdeményezést, testi kontaktust, minél kisebb pozíció a térben, kevés gesztus, nehezen tartja a szemkontaktust, testtel társa felé fordul – szituációtól függ a testhelyzet, nehezen lehet szereplésre bírni, kompromisszum kész típus, nem vég a szavakba, csak ha nagyon szükséges, figyelmes hallgató, reagál, testtartással a partner felé fordul, nyitott testtartás, gesztusok, szemkontaktus, próbálja megőrizni a hidegvérét, kérdez, válasz fontos neki, érzelemkimutatás, arcizma se rándul, távolságtartás, leköveti az ember személyiségét, alkalmazkodik.

 

Retorika

Eredeti funkció. ékesszólás, meggyőzés, érvelés; cél: világosan, logikusan kifejtve kapjon a világ információkat; politika, jog; nyelvi igényesség fontos; követhető; világosan fejtse ki véleményét a szónok; cél a meggyőzés, hosszú távú lehet.

Tudomány: irodalom, művészet, helyes anyanyelvhasználat, általános műveltség, memorizálás, logika, etika, szóképek használata, érzelemkifejezés, szöveg technikai felépítése: általános <=> konkrét, szövegszerkesztés hármas felosztás: bevezetés, tárgyalás, befejezés.

 

Hibák: sztereotipizálás, kiindulópont megváltoztatása, szelektív észlelés, projekció, kivetítés.

Kivédés: minél több információ, tudatosítania tévedés lehetőségét, kommunikáció, reagálás, empátia, vélemény visszatartás az elegendő információig, ellenőrzés, objektív értékelés.

 

Önismeret: gyengeségek, erősségek; nyilvános terület – színpad: én tudom és más is; magánterület – homlokzat: én igen, más nem, vakfolt: én nem, mások igen; rejtett/ismeretlen: én se, más sem.

Jó – rossz tulajdonságok

Aktív figyelem: elmaradás: nem tartja a szemkontaktust, non – verbális jelek, testével a beszélő felé fordul – e, érzelmi jelek, kérdezéshiány, verbális reakció, válaszadás, közbevág és mondja a sajátját, megszakít, csak végighallgat vagy beszél is, képes – e újrafogalmazni, távolság, megérintés.

 

Médiareklám

Név

Előny

Hátrány

Napilap

 

 

Presztízs

Klasszikus – magas

Bulvár – alacsony

Befogadási szituáció

 

5 – 1O perc – cím, kép, aláírás

Technikai adottságok

Alkalmas szöveges tartalom megjelenítésére

Képes

Közönség összetétele

Tömeges

Túl nagy szórás

Célozhatóság

Rovatos, tematikus melléklet

Nehéz földrajzilag

Költség

1 főre kicsi

 

Rugalmasság

Viszonylag naponta újul

Nem tud versenyezni a webes felületekkel

Élettartam

 

Gyorsan elévül

Jogi korlát

 

Címlapba beleszólhatnak

 

 

Név

Előny

Hátrány

magazin

 

 

Presztízs példányszám

Mikor

változó

Befogadási szituáció

pozitív

 

Technikai adottságok

Jó, magas

Általában szöveges tartalom gyenge

Közönség összetétele

Célzottabb, másodlagos olvasók

 

Célozhatóság

Földrajzilag nem

Költség

Példányszámtól függően nagy-alacsony

Csökken a példányszám – magas

Rugalmasság

 

 

Élettartam

Tartósabb, drágább archiválás

Havi elévülés

Jogi korlát

 

címlap

 

 

Név

Előny

Hátrány

szaklap

 

 

Presztízs

magas

 

Befogadási szituáció

legjobb

 

Technikai adottságok

 

Változó

Közönség összetétele

Akiket érdekel, másodlagos olvasók száma magas

 

Célozhatóság

Jól

Földrajzilag nem

Költség

 

Magas

Rugalmasság

Viszonylag

 

Élettartam

Hosszú archiválás

 

Jogi korlát

 

címlap

 

 

Név

Előny

Hátrány

Szabadtéri reklám

 

 

Presztízs

Változó tartalom

 

Befogadási szituáció

Méret, célcsoport, gyakoriság

Utazás, mozgás

Technikai adottságok

Változatos

Kevés

Közönség összetétele

Széles, sok

Nagy meddő-szórás

Célozhatóság

Területileg

Vegyes

Költség

Nagy

Drága

Rugalmasság

Viszonylag alkalmazkodó

Gyors

Élettartam

Hosszú, sokáig

 

Jogi korlát

Engedélyhez kötött kihelyezés

 

 

Szabadtéri reklám: óriásplakát, plakáthenger, kandeláber-lámpaoszlop, falragasz, térbeli kiegészítő, mozgó installációk, festett táblák, tűzfal, vásznak, zászló, világító berendezések, szabadtéri bútorok, légi reklám

 

Név

Előny

Hátrány

rádió

 

 

Presztízs

Barátságosabb

Háttér

Befogadási szituáció

Sokan, utazás

Háttér

Technikai adottságok

 

Nincs vizualitás

Közönség összetétele

Sokan, tematikus szórás nincs

Meddő-szórás

Célozhatóság

A tematikusak jól

Országos nehéz

Költség

Adó olcsó

Tartalom magas, sok

Rugalmasság

Rugalmas

 

Élettartam

 

Elektronikus tartalom, ha nincs

Jogi korlát

 

 

 

 

Név

Előny

Hátrány

tv

 

 

Presztízs

Magas, Magyarországon különösen

 

Befogadási szituáció

Otthon

Sokan háttér

Technikai adottságok

legjobb

 

Közönség összetétele

Legtöbb

Célközönség

Célozhatóság

Tematikus csatornák jó, bizonyos műsoridő: reggel sokan, délután-este kiemelt

 

Költség

Egy főre alacsony

Tartalom előállítás drága

Rugalmasság

Gyakori frissülés

Drága

Élettartam

 

Nem biztos, hogy megmarad

Jogi korlát

 

Korhatár, kategória, média törvény

 

Médiatervezés

Szempontjai: milyen felületen, üzenet, mennyire hatékonyan juttatható célba.

Eljárás: táblázat: időzítés – elérés – timeing, mennyiért – árazás, ütemezés, hol – ez alapján döntés.

Mérvadók: nem lehet őket kihagyni: Sport1, Nemzeti Sport, sportgéza, origo, szakmai blogok – foci

Médiavásárlás, foglalás: adott helyen, adott felület megrendelése, szponzorált cikkek, hírlevél – hatékonyság, csomag – több média olcsóbb.

Felesleges: fizetett hírlevél, tv reklám, óriásplakát, online hirdetés, banner, rosszul célzott nyomtatott – szak vagy napilap.

Közösségi csatornák jók, sajtórendezvények.

 

 
Naptár, hogy tudjátok, hány nap esett ki
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Közös emilünk
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Beszélgessünk,ha összefutunk
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Élmények
Friss bejegyzések
2010.10.20. 00:10
2010.10.05. 00:07
Friss hozzászólások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!